Open Space – Bevezetés

A Mesék a Nyitott Térből (Open Space) egy komoly könyv komoly emberektől. Ugyanakkor úgy fogják találni, hogy ez inkább egy útinapló és nem egy akadémiai diskurzus. Ennek egy jó oka van. Az  Open Space felfedezése sok ember sok országban megtett folytonos utazása. A végállomás sehol nem található és valójában minden okunk megvan azt hinni, hogy az utazás csupán csak az elindulás. Senki nem birtokolja, senki nem tarthat igényt a teljes felfedezés dicsőségére. Az  Open Space valóban sokszoros erőfeszítések és törekvések eredménye.

Az utazás, legalábbis ami az én részvételemet illeti, 1983-ban kezdődött. Ez volt az Első Nemzetközi Szervezet Átalakítási Szimpózium éve. Kétszázötven ember gyűlt össze a világ minden tájáról, hogy végiggondolja a globális átalakulás feltáruló valóságát és megossza azt a kevés felismerést, amit a feltérképezetlen óceánon való utazás során szerzett. Nagyszerű találkozó volt, amennyire egy találkozó nagyszerű lehet, de rendelkezett azzal a közös hiányossággal (de lehet, hogy ez volt a sikere?), amivel minden találkozó rendelkezik. A formális szekciók, annak ellenére, hogy nagyszerűek voltak, nem voltak képesek rávilágítani azokra a pillanatokra, amikor a valódi események történtek: a kávészünetekre.

Mint annak az augusztusi találkozónak a kezdeményezője, a kudarc/siker több volt mint nyugtalanító. Nagyon sok időt és erőfeszítést invesztáltam a szimpózium létrehozásába és sajnálattal azt kellett felfedeznem, hogy egyetlen dolog volt, ami mindenkinek tetszett, amihez nekem nem sok közöm volt. Kellett, hogy legyen jobb megoldás.

Két évvel később Montereyben, Kaliforniában, nyolcvanöt bátor lélek jelent meg a Harmadik Nemzetközi Szervezet Átalakítási Szimpóziumon, az első Open Space megtapasztalásán. Előre elkészített napirend nélkül, csak a központi téma, a kezdő és befejezési időpont ismeretében ez a vakmerő társaság hozta létre a teljes három nap programját. Volt több workshop, vitacsoportok, régi jó összeröffenések, és az egész megszervezése két és fél órát vett igénybe. Egy facilitátor volt, én magam és úgy találtam, hogy az én feladatom az, hogy a lehető legkevesebbet tegyem. Igazság szerint gyorsan felfedeztem, hogy az a kevés, amit én ajánlottam, több volt, mint ami kellett volna. Az első megjelenésének pillanatától nagyon világos volt, hogy az  Open Space alig emlékeztet, ha egyáltalán emlékeztet, a hagyományos találkozók közös tapasztalataira.

Számos évig az  Open Space általános felfogása az volt, magam is így gondolkodtam róla, mint enyhén abnormális dolog, amiben az éves szimpóziumunk során örömünket leljük. A gondolat, hogy ennek átfogó haszna lehet a világkereskedelemben, a kormányzásban és az iparban, soha nem izgatott. A közönyösség legjobb próbálkozásai ellenére az  Open Space belopakodott a munka világába.

Az utóbbi időben az  Open Space gyors léptekkel indult el az úton. Minden kontinensen (az Antarktisz kivételével) megtapasztalták 5 – 750 fős csoportok. Nagy kormány ügynökségek, hatalmas nemzetközi vállalkozások, kis közösségi csoportok, nagyobb egyházak testületei és még sokan mások szereztek tapasztalatot abban, hogyan lehet intelligens és termékeny találkozókat tartani minimális idő alatt maximális örömmel. Igen, igaz, az  Open Space nem csak hatásos, hatékony és produktív, de szórakozás is. A szervezésre fordított eredeti két és fél óra most már kevesebb, mint egy órára csökkent még 500 fős csoportok esetében is. És ami a legjobb, az én Open Space facilitátori szóló karrierem véget ért. Jelenleg emberek százai a világ minden táján rendszeresen igazolják, hogy az  Open Space globális eszköz és határozottan nem Harrison Owen magán varázslata.

De mi is az az  Open Space? Ha érdekel a válaszom, csapd fel bármelyik vagy mindegyik korábbi könyvemet. De egy gyorsabb és jobb út itt áll előtted. Folytasd az olvasást.

A következő anyagban újságírók, gyakorlatvezetők, résztvevők a világ minden tájáról megosztják tapasztalataikat és véleményüket. Mindannyiukat barátomnak és kollégámnak tekintem és baráti szellemben és kollegialitásban minden cikk elé írtam egy rövid bevezetőt. A sorrend csak laza logikai sorrendet jelent, gondolom, de kérlek ne várd, hogy a teljes igazság bármely ponton megjelenjék. Ugyanakkor hiszem, hogy mélyen értékelni fogod azt a gazdag képet, amit az  Open Space tapasztalata hamarosan jelenteni fog neked. Jobban, mint bármi más, azt remélem, hogy inspirációt fogsz szerezni ahhoz, hogy magad is kezdeményezője légy egy Open Space-nek.

<<<Vissza



Megosztom:
  • Digg
  • Facebook
  • Twitter
  • Google Bookmarks
  • Iwiw
  • Add to favorites
  • LinkedIn
  • RSS