Értékesítési tréning 1.
Szerző: beckgy. Kategória: Személyes eladás |Ma kezdődött el az a nyílt értékesítési tréning, ami 5 héten át fog tartani, hetente 1 napot.
Számos lépés vezetett el ahhoz, hogy a megszokott 2, 3 vagy 4 napos tréning helyett 1-1 napokra osszam szét a programot. Egyrészt az, hogy egyre nehezebb kivenni embereket annyi időre a munkából, amennyi az elmélyült tanuláshoz és a készségek begyakorlásához szükséges.
A másik egy nemrégi tréning tapasztalat, amikor egy vezetőképző programot 4 héten 4×1 napban kellett megtartanom. Egyik pozitív hozadéka az lett, hogy minden héten kaptak “házi feladatot”, amikor gyakorolhatták, kipróbálhatták a tanultakat éles helyzetben, konkrét vezetői problémáik megoldásán.
Ma megvolt az első nap.
A résztvevők visszajelzése szerint sikerült elérnem az előre kitűzött célokat: Kiválasztani egy olyan csomagot a teljes programból, amivel felkeltettem az érdeklődésüket és a létszámhoz képest elegendő időt fordítani a gyakorlásra.
Persze nem minden alakul az előre eltervezettek szerint, amit szerencsére már képes vagyok előnnyé formálni. Most az történt, hogy gyorsabban haladtunk az előre eltervezettnél, ezért valamennyire előre kellett nyúlnom a következő napi programhoz. A téma mindenképpen előkerült volna, tehát nem kellett semmi tölteléket kitalálnom, hogy teljen az idő.Viszont annyi idő már nem volt, hogy belemenjünk a mélyére. Ezért most ott lebeg(het) egy kis kiváncsiság, izgalom a csapatban, ahogy azt meg is fogalmazták: izgalommal várják a következő négy napot.







