A megbocsátással egyforma fontosságú az adás (forgive and give). Amennyit adsz, annyit fogsz kapni. Ha blokkolod az adás folyamatát, van esélye, hogy megtapasztalod, hogy nem kapsz.
A fizikai adás, amikor dolgokat adunk: pénzt, tárgyakat, fizikai erőt.
A mentális adás, amikor ötleteket és információt adunk.
Az érzelmi adás, amikor érzéseket és álmokat osztunk meg.
A spirituális adás, amikor az életünkben jelenlévő lélekről alkotott gondolatainkat osztjuk meg.

Amikor úgy érzed, hogy igazán nagy szükséged lenne arra, hogy kapjál, akkor jött el az ideje, hogy kimenj a világba és adjál.

A célokra fókuszálás bátorítja mind az egyéni felelősség vállalást és hozzájárulást, mind a kollektív erőfeszítést és teljesítményt.

Gondolj arra, mennyire nőhetne a termelékenység, ha a hibások keresésére fordított időt a szervezet küldetésének megvalósítására irányítanátok.

A megbocsátás elfogadást követel.
a., Emlékezz rá, hogy senki nem tökéletes.
b., Biztosíts időt és teret arra, hogy beszélhessetek egymással
c., Gondold végig, mit akarsz mondani és ne feledd; a célod a megbocsátás.
d., Az értekezleten mondd el, mi zavar, bánt és mondd el a varázsigét: „ … és megbocsátok.” (???)
e., Menj haza és gondolj arra, hogy ugyanúgy bocsánatot nyerj, ahogy te adtál.”

A fentiekből csak a mondat zavar: “Én megbocsátok”. Nem is annyira a szavak, mint az, hogy ezt így ki kellene mondani. Igen, az elfogadást használni, gyakorolni kell. Ld. a., pont. Kiegészíteném azzal is, hogy a MÁS megoldás nem feltétlenül rossz megoldás. Tehát biztosan érdemes 10-ig számolni, mielőtt elkezdjük földbe döngölni a másikat.
Nekem jobban tetszene az, hogy “rendben, megértem és elfogadom”, (hogy így cselekedtél). Ha tényleg rászántad az időt és megértetted és ha a szíved mélyén valóban elfogadtad, hogy “akkor és ott az” tűnt a legjobb megoldásnak.

A nyelv a jellem, a kapcsolatok és szervezeti élet legnagyobb alakítója. Az, hogy kik vagyunk, közvetlenül tükrözi, hogy milyen neveket és jelzőket fogadunk el. Hasonlóan az általunk az emberek és események leírására használt nyelv megteremti munkánk környezetét.

A vezetés I.D.E.A.-ja az Inspiráció, a fejlődés (Development), a felhatalmazás (Empowerment) és a megerősítés (Affirmation). És: a dicséret a magas teljesítmény hajtóanyaga.
Készíts egy listát azokból a szavakból és kifejezésekből, amelyek szerinted lelket visznek az életedbe. Ezután olvasd végig újra és karikázd be azokat, amelyeket a munkahelyeden is használsz?
Ezután nézd végig, hogy melyek azok a szavak, amelyeket a munkahelyen használsz és negatív energiákat tükröznek, fenntartanak vagy meghívnak?”

Sok céggel dolgozom és a legtöbbre igaz, hogy hiánycikk a dícséret. Van alkalmas modellje is a dícséretnek, amit Kenneth – Blanchard leírnak az Egyperces vezető c. könyvben és “prófétaként” próbálom hirdetni.
Tehát nemcsak a nyelvezetről, hanem az egymással törődésről is szó van.

Még hozzátenném, hogy a “pozitiv gondolkodás” is hiánycikk. Sokszor még a fogalmat sem értik. Tetszelgek magam előtt abban, hogy kicsit sikerül változtatnom azoknál, akikkel tréningeken kapcsolatba kerülök.

Egy aktuális – nem egyedi – ellenpéldát is leírok. Tréningen a vidámság, humor tárgya lett hirtelen, hogy az egyik résztvevő meleg (nem az). Ezzel mindenféle viccet csináltak – amíg engedtem (kb. 15 perc, amíg vártam, hogy abbamarad-e magától). Ott nem volt módom részletesen megmagyarázni, hogy nagyon elterjedt a “vicces cikizés”, amin a cikizett – a felszínen – nem sértődhet meg, mert hiszen “csak vicc”. Ugyanakkor biztosan lehet tudni, hogy valahol megérinti és előbb utóbb visszavág. Ha elég okos, akkor hasonló szinten, ha nem akkor agresszíven vagy elutasítóan. Egy biztos: a végeredmény mindenképpen a kapcsolat, egymás tiszteletének sérülése. Vágyom rá, hogy ez ne legyen – és valamennyit teszek is érte.

Vállalj kockázatot, amikor kapcsolatba kell lépned másokkal. A fizikai kontaktus nagyon erőteljes hatású. Nagyon sok ember örömmel fogad egy nagy ölelést – valójában néha ez az egyetlen gyógyszer, amikor az emberek idegesek vagy mérgesek.  A fizikai kontaktus ugyanakkor a félremagyarázás kockázatával járhat, ezért ha kétségeid vannak, ne használd. Ugyanakkor vannak helyzetek, amikor bízhatsz az ösztöneidben és közeledhetsz így másokhoz, legyen ez egy sima érintés a karon, vagy egy simogatás.

Soha ne nézz át valakin, mert azt gondolod, ő korábban átnézett rajtad– lehet, hogy egyszerűen észre sem vett, mert máshol járt az esze. A szervezet minden szintjén örülnek az emberek, ha teljességükben bánnak velük és nem csupán egy munkatársként vagy egy telefon mellékként, vagy email címként.
Tehát tedd oda magad: kezeld teljes emberként az embereket – valóban barátsággal – legyél lelkes és gondoskodó – érintéssel vagy egy egyszerű mosollyal.

Tréningeken – a spiritualitás megemlítése nélkül – ez előkerül, amikor a simogatásokról beszélünk és ki is próbáljuk.
Vannak jól használható technikák, amelyekkel a másik fél által fogadható dícséretet vagy éppen elmarasztalást tudunk megfogalmazni. Az egyik fő üzenet, hogy minden jobb a nulla simogatásnál.  Miért ne adnánk meg egymásnak, ha ezzel szebbé tehetjük a munkahelyen töltött időt?

Vedd a bátorságot, hogy szerepeidet és álarcaidat levetkőzve menj munkahelyedre. Békésen utasítsd el a hatalmi játszmákat. Mondd, amit gondolsz és gondold, amit mondasz.

Találj alkalmat arra, hogy személyesen, egyenes emberi módon kapcsolódj a többiekhez. Tegyél fel finom kérdéseket és találd meg a közös pontokat. Proaktívan keresd azokat a lehetőségeket, amikor támogathatod a többi team tagot.
Amikor valakivel foglalkozol – vezeted, együtt dolgozol, együttműködsz, kötetlen kapcsolatban vagy, irányítasz, követsz, stb. – koncentrálj arra, miben tudsz a másik hasznára lenni és nem fordítva.  A te pozitív, valódi erőfeszítéseidnek hosszantartó hatásai lehetnek.
Ha mindig egy kicsivel jobban megmutatod magad, senki nem fogja észrevenni, hogy egyszer csak önmagad leszel.

Megj.: Azon gondolkodom, hogyan lehetne ezt tanítani… Tréningeken a simogatásokról, stroke-okról szoktam beszélni és gyakoroltatni. Van egy gyakorlatom, amikor mindenkinek kell valakit találnia a csoportból és egy pozitív stroke-ot, dícséretet, simogatást kell adnia a másiknak. (Van ennek technikája, amit elmondok nekik.)

Nagy nehézséget szokott okozni – már maga a dícséret/pozitív visszajelzés ténye – mind az adó, mind a fogadó oldalán. /Néha magamra vállaltam a “próbababa” szerepét, azaz mindenki nekem adott dícséretet, miközben ők egy munkatársukra gondoltak. Döbbenetes élmény volt, hogy így is működött és nagyon jó érzés volt dícséretet kapni. Ezután határoztam úgy, hogy nem tartom meg magamnak ezt az érzést, hanem mindenkinek meg kell tapasztalnia./
Újra és újra ott tartunk, hogy személyes erőfeszítést kell tenni és ADNI kell, ha jobbá akarjuk tenni a világot magunk körül. Ha mindenki ad, akkor előbb-utóbb valaki/mindenki kapni is fog.

A közös eredmény a pozitív gondolkodás ereje, aminek fogadására és megerősítésére mindig készen kell állnod.

Társaid kitűnő támogatóid tudnak lenni. Tekints rájuk potenciális szövetségesként – különösen a konkurens osztályokon. Kérd a véleményüket és halld meg, amit mondanak. Használd fel a döntéseidben. Dolgozz a bevonáson és állj ellent a kizárásnak. A partnerség és együttműködés bátorítandó, jutalmazandó és kiemelendő viselkedés. Az együttműködés elősegítendő a versennyel szemben.

Minden, amit teszel életeddel és napi cselekedeteiddel, az hatással van a jövőre.

Gondosan válaszd meg, mit teszel vagy gondolsz, annak összes következményével együtt. Fejezd ki megerősítésed és jóváhagyásodat, ami összehangolja a szellem hatalmas erejét az univerzális energia folyammal.

Megj.: Azt látom, hogy sokszor a vezetők a kontroll elvesztése miatti félelmükben nem merik bevonni az embereiket. Pedig sokkalta erősebb kötelék, ha számíthatunk egymásra és belső meggyőződésből ered a cselekvés, nem a külső hatalomtól való félelemből.

Tréningen ezt már részben kipróbáltam – odáig eljutottam, hogy az emberek közösen gondolkodjanak és közösen hozzanak létre eredményeket.  A pozitív gondolkodás, a szeretet az, amiről nem akarok papolni… és nem is tudom, hogyan lehet erre rávenni bárkit is.

Valahol olvastam, hogy a szeretet = elfogadás és kihívás.

Elfogadlak olyannak, amilyen vagy és emellett magasra teszem a lécet, hogy fejlődj, mert a kihívások által fejlődik mindenki. Ha elfogadod a definiciót, akkor “csak” az a feladatod, hogy vizsgáld saját magad, hogyan (nem) fogadod el a másik különbözőségét – gondolkodásban, értékrendben, érdekekben? Mindannyiunknak van feladata és nem is jön egyik napról a másikra a felismerés, a változás.
A kihívás oldalán feladatunk az , hogy kutassuk azokat a “léceket”, feladatokat, amelyek nem lenyomják, hanem kiteljesítik munkatársainkat. Ehhez empátia kell és szabadon hagyás: abban segítsük, hogy a saját útját megtalálja.

Szeretet és spiritualitás a munkahelyen

A szeretet természetesen áramlik, ha hagyunk neki helyet. Az emberek természetüknél fogva hajlanak a jóra. Az üzleti világ tesz minket ellenállóvá és szkeptikussá.
Rábukkantam néhány írásra és most nektek/magamnak le fogom írni, mit gondolok erről. Nagyon foglalkoztat a téma és nem is várok vele tovább.

Az itt következő írások különböző “kutatások” eredményei. Kicsit tömörek a megfogalmazások, ezért ki fogom egészíteni a saját szavaimmal, főleg abból a szempontból, hogy vajon hogyan lehetne egy szervezetben valóban megvalósítani. 14 pont van eddig, úgyhogy elleszünk egy darabig. A megfogalmazáson nem változtatok; alapvetően a vezetőkhöz szól, de mindenki tanulhat belőle. (Szerintem a családra is értelmezhető – mindjárt meglátjuk)